Görög isten. Azt hiszem, a hasonló kaliberű emberekre szokás mondani ezt. Ugyanis aki megakadályozta, hogy eltaknyoljak a folyosón, tényleg az. Majd' meghalok, miközben a gyönyörűséges tengerkék szemekbe bámulok. A srác huncut mosollyal ajándékozza meg a bamba arckifejezésemet. Óvatosan segít talpra állni, bár én a látványától még most is eléggé instabilnak érzem magamat.
-Öhm.. Helló-nyögöm ki nagy nehezen.
-Szia- a fiú kedvesen mosolyog rám, miközben tökéletes kezével abba a "direkt kócos", sötét hajába túr.
-Én Dinah vagyok- bénán odanyújtom neki a kezemet.
-Kevin- furán bámul a kinyújtott karomra, majd kínosan elröhögve magát megrázza.
Nyomibban be sem mutatkozhattam volna. Hülye, hülye, hülye!
Talán egy perc telhet el, miközben némán meredünk egymásra, bár én óráknak érzem, Kevin végre megszólal.
-Én.. a mosdót keresem.
Aha. Szóval csak a mosdót keresi.
-Végig a folyosón, jobbra fordulsz, majd balra a harmadik ajtó- nyögöm ki egy szuszra.
-Oké. Köszi. Akkor szia- egy pillanatig még habozik, majd elindul.
Akkor szia. Szóval ő ennyivel el is intézte.
-Szia-suttogom, persze már nem hallja.
Kissé kábán indulok tovább a könyvtárhoz. Vajon ki ő? Új diák? Ha igen, hányadikos? Vagy csak valakit elkísért? Képtelen vagyok kiverni a képet a fejemből, ahogy lazán állt a folyosón, zsebre dugott kézzel, és a hosszú szempillái alól egyenesen rám nézett, miközben a világ legtökéletesebb mosolyával ajándékozott meg. Uramisten, mi történik velem? Általában nem szoktam fiúkról ábrándozni. Inkább azon kezdek el gondolkodni, hogy vajon hány tankönyvet kapok. Szerencsére ez eltereli a figyelmemet valamelyest.
A könyvtáros néni megajándékoz jó pár tankönyvvel. Amit most cipeljek haza. A hátizsákomban. Éljen. Csak eltörik a hátam, mire hazaérek. Sóhajtva a vállamra kapom a táskámat, miután mindent belepakoltam. Kint ismét elbénázok egy sort a biciklizárral, majd felülök, és hamar hazatekerek.
Otthon üzenet vár anyutól.
"Kicsim, el kell mennem a boltba. Egy óra múlva jövök. Legyél jó, szeretlek. Puszi, Anyu."
Klassz, szóval egyedül vagyok. Felcaplatok a szobámba, az ágyra dobom a hátizsákom, a gurulós székembe vetem magam, és megpördülök. A laptopomat az asztalomon hagytam, így most felnyitom, és felmegyek a közösségire. Dühösen malmozok az ujjaimmal. Nem tudom a teljes nevét. Igen, időközben Kevin ismét befészkelte magát az agyamba. Szánalmas próbálkozás, de azért beírom. "A srác, aki elkapott ma a folyosón, amikor majdnem eltaknyoltam." Hmm. Kár, hogy így nem lehet keresni. Pedig hasznos dolog lenne.
Jött egy üzenetem Kate-től, megnyitom. Beszámol a külföldi élményeiről, volt vidámparkban, meg egy csomó tök jó helyen. És megismerkedett egy sráccal, akiről most ömleng a levélben. Vajon hamarosan én is bővebb információkkal szolgálhatok neki Kevinről?
Majd meglátjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése